Sticky

2022. szeptember 22-én, csütörtökön megrendezésre került a 30. szüreti futóverseny  Gyöngyös Fő terén.  Az eseményen iskolánk is képviseltette magát a legkisebbektől a legnagyobb korosztályig, minden évfolyamról – 1-8.osztályig bezárólag. Eredmények tekintetében ismét büszkék lehetünk tanulóinkra. Összesített versenyben iskolánk nyerte el a legtöbb tanulót megmozgató versenyt (115 fővel), míg eredményesség tekintetében iskoláinkat egyedül a gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola előzte meg, mindössze 3 pont különbséggel.Bővebben

Sticky

Köszönjük minden résztvevőnek, aki megtisztelt minket, és részt vett 2022. szeptember 24-én, az immáron 2. alkalommal megrendezett FUSS AZ ISKOLÁÉRT! elnevezésű jótékonysági futásunkon. Tavaly hagyományteremtő szándékkal indítottuk el a jó hangulatú, vidám délelőttöt, akkor indult útjára a vándorserleg, mely idén is a legtöbb nevezésért járt. Ezúton is köszönjük Gyöngyös Város Önkormányzatát képviselő Ferenczy Tamás úrnak, a turisztikai, ifjúsági és sportbizottság elnökének, hogy részt vett rendezvényünkön. Sztárvendégeink is voltak, akik színesítették a délelőtt programját: Somhegyi Krisztián, aki sokunk számára már ismert az Exatlon Hungary-ből Viczián Viktória, Miss Earth Hungary 2017., műsorvezető, modell, influenszer Hugo (Dzsojner) Joyner, aki a peonza nagykövete, segítője Popovics Pál, akik peonza bemutatóvalBővebben

Sticky

2022. szeptember 23-án a Kapocs Alacsonyküszöbű Ellátás Esélyteremtő Nonprofit Kft. szervezte „Prevenciós Nap”-on a 7.t osztályos tanulóikból szerveződött 6 fős csapatunk képviselte iskolánkat. A Mátra Honvéd Kaszinó épületében a programok 9 órától 12 óráig kerültek megrendezésre, ahol különböző állomásokon tesztelhették a gyerekek tudásukat, és kaphattak tájékoztatást ez esetben drogprevenciós témakörben. A gyerekek élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértek vissza az iskolába a program után.Bővebben

Sticky

Ma került sor iskolánkban az ötödikes tanulóink felső évfolyamossá avatására! A gyerekeknek számos szórakoztató próbát kellett kiállniuk, például totó kitöltés, táncverseny, puding evő verseny, stb. Az osztályok közötti verseny végén a gyerekek ajándék müzli szeleteket kaptak, amíg a zsűri összesítette a pontszámokat. Mivel két osztály között holtverseny alakult ki, egy versíró és egy célbadobó verseny döntötte el a végső sorrendet. Az első helyen az 5.b osztály, a 2. helyen az 5.t osztály, a 3. helyen pedig az 5.a osztályvégzett. Gratulálunk nekik, mindannyian nagyon ügyesek voltak, kiállták a próbát! A programot a Diák Önkormányzatos tanulók és koordináló pedagógusuk Szűcsné Major Ildikó tanárnő szervezte és bonyolította le.Bővebben

Sticky

Ezeket a könyveket már a befizetett alapítványi hozzájárulásokból vásároltuk! A könyvek iránt már most óriási az érdeklődés, mivel pedig könyvtárosunknak a mai napon sikerült bevetéleznie a könyvsorozatot, már kölcsönözhetőek is! Sőt, az első kötetét már ki is kölcsönözték!Bővebben

Sticky

2022.09.17. (szombat) 18.00   –  HE-DO B.Braun Gyöngyös –   Dabas KC VSE                                                          NB I. férfi kézilabda mérkőzés Helyszín:    Dr. Fejes András Sport-és Rendezvénycsarnok                      3200 Gyöngyös Gábor Áron út A Gyöngyösi Kézilabda Klub a mérkőzés jegybevételével a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola „ A Lámpás” alapítványát támogatja. Jegyek online értékesítése az alábbi linken elérhető: https://tixa.hu/gyongyos-dabaskcvse-20220917 Jegyek a helyszínen is válthatók:   2.500.- Ft Támogatói jegyek 1000.- forintos egységáron az iskola bejáratánál, illetve napközben az iskola büféjében, Krisztinél szerda reggeltől vásárolhatók. Menjünk el minél többen! Szurkoljunk a gyöngyösi Farkasoknak! Támogassuk a Kálváriaparti sulit!Bővebben