Egy kis nosztalgia – iskolánk március 15-i ünnepsége

Tartoztunk már egy ideje a március 14-i ünnepségünk beszámolójával, ezt most végre pótolni tudjuk.

Az idei tanévben rendhagyó módon idéztük fel és emlékeztünk meg intézményünkben az 1848. március 15-i eseményeiről. A földszinten a Tízek Társaságával ismerkedhettek a diákok kiállítás keretein belül. Az 1. emeleten a Pilvax Kávéházban, korabeli bútorokkal, a kort megidézve, egy teával várta az osztályokat a 4. t, ahol elhangzott a diákok tolmácsolásában a 12 pont. A 2. emeleten a 4. a osztály szavalta el a Nemzeti dalt, melyhez interaktív módon bárki csatlakozhatott. A délelőtt folyamán évfolyamonként feladatokat kaptak a gyerekek a korosztályuknak megfelelően. Az elkészült alkotásokkal díszítettük föl a tornatermet. „Kiszabadítottuk Táncsicsot a börtönből.” Szemezgettünk a gyerekek által összeállított versekből és az iskolai 12 pontokból. Igazán jó hangulatban, egy fergeteges táncházzal zártuk a napot, méltó módon tisztelegve hőseink előtt.