Pályaorientációs nap a Kálváriában!

Iskolánknak kiemelt célja, hogy a 8. osztályos tanulók továbbtanulását segítse. Erre kiváló lehetőséget adott, hogy pályaorientációs napot szervezhettünk. 10 középiskola tanulói képviseltették magukat ezen a napon, akik színvonalas iskolabemutatóval készültek 7. és 8. évfolyamos diákjaink számára. Ami külön érdekesség, és igazán szívhez szóló volt számunkra: hogy iskolánk volt tanulói látogattak vissza hozzánk, segíteni az őket követő osztályokat, évfolyamokat abban, hogy amikor majd meghozzák döntésüket, a számukra legmegfelelőbb iskolát választhassák.

Külön köszönet jár Uhrin Alexandra Szabina volt Kálváriás tanulónknak, aki az iskolája bemutatása mellett, még a pályaorientációs nap szervezési feladataiból is kivette a részét!

Volt diákjaink a következő középiskolákból érkeztek ma hozzánk: Berze Nagy János Gimnázium – Gyöngyös, Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium – Gyöngyös, Hatvani Bajza József Gimnázium – Hatvan, Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium – Eger, Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium – Jászárokszállás, Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium – Pásztó, Heves Megyei SZC József Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Gyöngyös, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola – Gyöngyös, Diósgyőri Gimnázium – Miskolc, Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium – Eger.