Iskolánkban került megrendezésre a Magyar Élőzene Művészeti Nonprofit Kft. Duna Szimfonikus Zenekar előadásában az Állati jó hangverseny című klasszikus zenei produkció, melyet a Lázár Ervin Program biztosított a gyermekek részére.

A koncert célja, hogy felkeltse a gyerekek figyelmét a klasszikus hangszerek játékos és humoros világára, illetve, hogy közvetítsék annak az örömnek az érzését, mely belengi egy hangverseny koncerttermét, ezzel hangsúlyozva a nagy múltra tekintő muzikális értékeket.




A zenekar a gyerekek kedvenceire hangolódva mutatta be, hogyan szólaltatták meg a híres zeneművészek az állatokat. Ehhez olyan híres szimfóniák dallamait hallhattuk a zenekar kezei által, mint például:
- Franz von Suppé – Könnyűlovasság
- Joseph Haydn – Medve szimfónia
- Pjotr Iljics Csajkovszkij – A hattyúk tava
- Camille Saint-Saëns – Az állatok farsangja
- Modeszt Petrovics Muszorgszkij – Egy kiállítás képei
- Johann Strausz – Mesék a bécsi erdőről (Madarak)




Végül záróakkordként a közönségtől a Scott Bradley által komponált, közismert Tom & Jerry főcímdalával köszöntek el.
A kulturális rendezvénynek otthont adó intézményünk tornatermében a Gönczy Pál Katolikus Általános Iskola, a Nagyfügedi Arany János Általános Iskola, a Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport és Általános Iskola 6. és 7. évfolyamos diákjai jelentek meg, és élhették át ezt az „állató jó hangversenyt”.
Ezúton szeretnénk megköszönni a zenekar tagjainak a színvonalas koncertet!

További képek, videók a link szövegére kattintva: Képek, videók