Továbbtanulás – pályaválasztási tájékoztató a szülőknek

Iskolánk kiemelkedően fontos feladatának tartja, hogy segítse tanulóink és szüleik döntését a továbbtanulást illetően.

Ez idén két formában valósul meg. Egy pályaválasztási szülői értekezlet, valamint egy a 7. és 8. évfolyamra járó diákjainknak szóló pályaválasztási tájékoztató formájában, ez utóbbit az intézményünkből elballagott diákok tartanak és amely egy drogprevenciós előadással is össze lesz kapcsolva.

Az elsőként a pályaválasztási szülői értekezletet tartottuk meg, melyre 2023. október 19-ének délutánján került sor. Meghívtunk négy középiskolát, akik örömmel fogadták meghívásunkat. A középiskolák, akik tájékoztatót tartottak iskolánkban: a Heves Megyei SZC József Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium és a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium.

A szülők színvonalas, mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptak mind a négy középiskolától és visszajelzéseikben jelezték felénk milyen nagy segítségükre volt ez a rendezvény az iskola választási döntés meghozatalában.